Mini portré
A szlovák önkormányzat elnökhelyettese kísért el az általuk nagy becsben tartott idős, amatőr költőhöz, Drevenka Tóni bácsihoz. Tinnye felé vezető út mentén, egy kis utca elején, szerényen húzódik meg egy régi családi ház. Kertjében elszáradt virágok írnak új évszakot, most már lassan a telet. A bejárati ajtó kis kitekintő ablaka nyitva, Tóni bácsi várt már minket.
Mosolyogva betessékelt az étkezőbe, ahol az asztalra katonás rendben, dossziéba fűzve az eddig megírt összes verse már ki volt készítve. Magyarul és szlovákul, kézzel írva. Mindjárt el is mondta, hogy csak a nyugdíjba vonulása után érzett késztetést arra, hogy írni kezdjen, azóta viszont folyamatosan, újabb és újabb alkotás születik. Kíváncsian kinyitottam az első dossziét. Hamar szóba került, a nemzetiségi önkormányzat által, már megjelentetett verseskötete, amit maga mellé készített, nekem dedikálva. Jókedvűen mesélt és érdeklődve kérdezett. Nem udvariasságból. Idős kora ellenére, minden érdekelte, szemében még ott a fiatalsága csillogása. Előkerült a saját pálinka is egy kis üvegben, majd egy kis ropogtatnivaló. Gáláns vendéglátóként, üdítő is került az asztalra.
Az étkezőből nyílt egy apró konyha. A belépésünk pillanatában megfogta a szememet az ajtóban lévő régi konyhaasztal. Semmi különös, egy fiókja volt, kicsit kopottas, viaszos vászon abrosszal a tetején. Nekem mégis ’nagyiillatú’ volt. Hasonlóra emlékszem a nagyszüleim konyhájából is még gyerekkoromból. Mondtam is azonnal. Tóni bácsi szerényen azt válaszolta, hogy ez csak egy egyszerű asztal. Igen, de mennyi emléket hordoz és idéz. Ettől máris otthonosan éreztem magam. Elcsodálkoztam fittségén, egyszerű őszinteségén, pozitív gondolkodásán és világlátásán. Ma is minden alkalommal a szlovák közösség kulturális rendezvényeinek első számú szereplője saját verseinek felolvasásával. El nem vitathatóan a szlovák nyelvápolás úttörője az alkotásai által. Nyolcvanhét év eszenciáját adja át versein keresztül. A háború, a szerelem, a szép tájak, emberi kapcsolatok, fájdalmak, és boldogságok megéneklésével’.
Az asztalon most még legalább 1400 vers kézirata vár elektronikus feldolgozásra. Gyöngybetűi sorvezetők a szemnek. Ezekből egy válogatást készül kiadni ismét a szlovák nemzetiség önkormányzata pályázati segítséggel. Az abc-be szedett, kézzel írt változata pedig a város és a szlovák közösség értékei közé kerül megőrzésre. Ez a kívánsága. A halállal, egy néha felmerülő, természetes érzésen kívül - nem gondol, felülírja azt, az életszeretete, optimizmusa és alkotó vágya.
Kevéssel a déli harangszó előtt búcsúztunk el tőle. Egészen a kapuig kísért minket, jó házigazdához illően. Tóni bácsi írásai, élete és gondolkodása kapcsán, nem csak a szlovák nemzetiségnek, hanem az egész fiatalságnak példa lehet.
http://oslovma.hu/index.php/
id. Drevenka Antal verseiből:
A szlovák önkormányzat elnökhelyettese kísért el az általuk nagy becsben tartott idős, amatőr költőhöz, Drevenka Tóni bácsihoz. Tinnye felé vezető út mentén, egy kis utca elején, szerényen húzódik meg egy régi családi ház. Kertjében elszáradt virágok írnak új évszakot, most már lassan a telet. A bejárati ajtó kis kitekintő ablaka nyitva, Tóni bácsi várt már minket.
Mosolyogva betessékelt az étkezőbe, ahol az asztalra katonás rendben, dossziéba fűzve az eddig megírt összes verse már ki volt készítve. Magyarul és szlovákul, kézzel írva. Mindjárt el is mondta, hogy csak a nyugdíjba vonulása után érzett késztetést arra, hogy írni kezdjen, azóta viszont folyamatosan, újabb és újabb alkotás születik. Kíváncsian kinyitottam az első dossziét. Hamar szóba került, a nemzetiségi önkormányzat által, már megjelentetett verseskötete, amit maga mellé készített, nekem dedikálva. Jókedvűen mesélt és érdeklődve kérdezett. Nem udvariasságból. Idős kora ellenére, minden érdekelte, szemében még ott a fiatalsága csillogása. Előkerült a saját pálinka is egy kis üvegben, majd egy kis ropogtatnivaló. Gáláns vendéglátóként, üdítő is került az asztalra.
Az étkezőből nyílt egy apró konyha. A belépésünk pillanatában megfogta a szememet az ajtóban lévő régi konyhaasztal. Semmi különös, egy fiókja volt, kicsit kopottas, viaszos vászon abrosszal a tetején. Nekem mégis ’nagyiillatú’ volt. Hasonlóra emlékszem a nagyszüleim konyhájából is még gyerekkoromból. Mondtam is azonnal. Tóni bácsi szerényen azt válaszolta, hogy ez csak egy egyszerű asztal. Igen, de mennyi emléket hordoz és idéz. Ettől máris otthonosan éreztem magam. Elcsodálkoztam fittségén, egyszerű őszinteségén, pozitív gondolkodásán és világlátásán. Ma is minden alkalommal a szlovák közösség kulturális rendezvényeinek első számú szereplője saját verseinek felolvasásával. El nem vitathatóan a szlovák nyelvápolás úttörője az alkotásai által. Nyolcvanhét év eszenciáját adja át versein keresztül. A háború, a szerelem, a szép tájak, emberi kapcsolatok, fájdalmak, és boldogságok megéneklésével’.
Az asztalon most még legalább 1400 vers kézirata vár elektronikus feldolgozásra. Gyöngybetűi sorvezetők a szemnek. Ezekből egy válogatást készül kiadni ismét a szlovák nemzetiség önkormányzata pályázati segítséggel. Az abc-be szedett, kézzel írt változata pedig a város és a szlovák közösség értékei közé kerül megőrzésre. Ez a kívánsága. A halállal, egy néha felmerülő, természetes érzésen kívül - nem gondol, felülírja azt, az életszeretete, optimizmusa és alkotó vágya.
Kevéssel a déli harangszó előtt búcsúztunk el tőle. Egészen a kapuig kísért minket, jó házigazdához illően. Tóni bácsi írásai, élete és gondolkodása kapcsán, nem csak a szlovák nemzetiségnek, hanem az egész fiatalságnak példa lehet.
http://oslovma.hu/index.php/
id. Drevenka Antal verseiből:
Hóesés
Lejt lefelé a hópelyhek tánca,
Hangtalan ez az omló, hulló bál.
Takarva lesz a föld idős ránca,
Ha a trillió hópehely leszáll.
Sőt, több is, és mégsincs egyformaság.
Sablont a természet, ó nem szeret.
Alkotóműhelyéből a másság
Küld azonostalan hópelyheket.
De, a lényeg – a fehérség – megvan.
Szűz-tiszta takarót kap a világ.
Vétek, taposni, gázolni abban,
Maradjon érintetlen tisztaság!
És így, szép fehérbe öltözötten,
Ünnepi színt, fényt hoz a lelkünkbe.
Ámulva csüngünk a természeten,
Minden perc, csodát lop életünkbe.
Köztetek
Köztetek élek, mint fű a fű között,
Nem vagyok cifrán, ékesen öltözött.
Egyszerűségtek nekem is mindig jó,
Szívem veletek, hömpölygő, nagy folyó.
Nem vágytam soha fölétek kerülni,
Köztetek, veletek tudok csak élni.
Betölt az élmény, szép sugárözönnel,
Ha, lábam, veletek együtt menetel.
Mindig meghat a bennetek rejlő erő,
Mely bősz gátakat ’kavicsként’ szétverő.
Az én erőm is ebből táplálkozik,
Bújt nyeglékkel, ha, versem hadakozik.
Terem bennünk vágy, köztetek, veletek,
Szűnjenek végre, választó rekeszek.
Együtt lépve, és végre célba érve,
Jobbak legyünk, magyarnak mérve.!
Fénylik az utca, a tér, a havas táj,
Nekünk a hazánk, mit rejt e téli báj.
Itt, minden érték, s mint vizet az erek,
Hozzátok visznek, szívbéli érzelmek.
