Piliscsabai szlovákok

Príbehy , tradície, rozprávky , básne ...

headerphoto

Csaba-nap ételkostolójának egyik étele:
Kemencében sült, kenyértésztával borított káposztás oldalas.
Logisztikus volt L.Kati, az egész sütnivalót előkészítette: Magdi, Erzsi és Kati, kemencézte: Miklós, Tóni és Jocó.

sütőben is készíthető, hozzávalók:
1 kg oldalas
húsos szalonna (bacon)
1 és fél kiló savanyú káposzta
kb. fél kg liszt.
2,5 dkg élesztő
só, víz, fűszerek

Fél kiló lisztből kenyértésztát készítünk (kb. 2,5-3 dl víz kell hozzá és egy púpos teáskanál só, kicsi cukor az élesztőt megfuttatni).
Megpirítjuk a szalonnát (szoktam alátenni kicsi zsiradékot).
Az oldalast úgy szeleteljük, hogy mindegyikben egy csont legyen.
Rátesszük az oldalast a sültszalonnás zsírra és jól átsütjük, majd kiszedjük egy tányérra a húst.
A kimosott káposztát átforgatjuk a szalonnás zsírban, utána kis fűszerrel megszórjuk (kakukkfű, lehet csombor is).
Visszatesszük az oldalast, úgy hogy kis szigetek maradjanak köztük, ide teszünk az időközben megkelt tésztából kis gombócokat.




Kb. másfél dl vizet kell aláönteni. Másfél óra alatt szépen megsül. Akkor kész, amikor szép piros a  teteje.
Jó étvágyat!
***

S z l o v á k   k o n y h a

Etnikum Kiadó, Budapest, 1997
 

ELŐSZÓ

Ebben a könyvecskében az érdeklődő északi szomszédunk, a szlovák nép, és részben a hazánkban élő szlovák nemzetiség konyhájának jellegzetességeiből kap ízelítőt. Honfitársaink közül száz- és százezrek szlovákiai útjaik során szívesen térnek be az út menti autóscsárdákba, vagy városi éttermekbe egy-egy adag káposztalevesre vagy juhtúrós sztrapacskára, ami itt, a liptói túró hazájában az igazi. A szlovák konyha iránti érdeklődés szerte a világon, így nálunk is - egyre nő. Az Etnikum kiadó ezzel a receptkönyvvel kíván elébe menni ennek az érdeklődésnek, s szlovák ételek receptjét adja a kulináris élvezeteknek hódolók kezébe.

A hagyományos szlovák ételek többsége a szükség és a szegénység korából származik. Ma a népi konyha iránti érdeklődés kelti ezeket ismét életre. A szlovák szakácsok - köztük Oscar díjas konyhaművészek - technológiailag módosítják, tökéletesítik, s ezáltal emelik nemzetközi hírűvé és kedveltté ezeket az ételeket. Természetesen ezek receptjeit is tartalmazza ez a szakácskönyv, mely a széleskörű felhasználás igényével készült. Kezdő szakácsok is sikerrel forgathatják, a gyakorlottaknak pedig sok új ötletet, variációs lehetőséget kínál.

Végül szükségesnek tartjuk megemlíteni, hogy a receptek általában négy személyre szólnak.
Az Etnikum kiadó és a könyv összeállítója bízik abban, hogy az itt leírt szlovák ételek változatosabbá és gazdagabbá teszik sok magyarországi család étrendjét.



LEVESEK

001. Juhtúrós leves I.

(Demikát I.)

Hozzávalók: 20 dkg liptói túró, 1,5 l víz (lehetőleg a sztrapacska főzőleve), 30 dkg burgonya vagy néhány kanál sztrapacska, 5 dkg füstölt szalonna, 1 babérlevél, 1 gerezd fokhagyma, késhegynyi pirospaprika, metélőhagyma, só.

Sós vízben, a babérlevéllel és a fokhagymával megfőzzük a megtisztított és kockára vágott burgonyát (vagy ha van, a tészta főzőlevét használjuk), elkeverjük benne a juhtúrót és ízlés szerint fűszerezzük. A szalonnát kisütjük, zsírjára szórjuk a pirospaprikát és kevés vízzel felengedve a leveshez öntjük.

Ha a sztrapacska főzőlevével készítettük, néhány kanál galuskát adunk hozzá. Tálalás előtt meghintjük apróra vágott metélőhagymával.

002. Juhtúrós leves II.

(Demikát II.)

Hozzávalók: 10 dkg juhtúró, 1 l forró víz, 2 dkg vaj, 5 dkg hagyma, 1 késhegynyi pirospaprika, só, kockára vágott fekete kenyér.

A forró vízben elkeverjük a juhtúrót, beledobjuk a karikára vágott hagymát, ízlés szerint sózzuk, paprikázzuk, végül beledobjuk a kockára vágott kenyeret. A kenyérrel már nem főzzük, azonnal tálaljuk.
 

003. Juhtúrós leves III.

(Demikát III.)

Hozzávalók: 20 dkg érett juhtúró, 1,5 l víz, 10 dkg rétesliszt, 1 tojás, 3 dkg füstölt szalonna, pirospaprika, só.

A juhtúrót sós vízben felfőzzük. A tojásból és lisztből kemény tésztát gyúrunk, lereszeljük és a juhtúrós lébe szórjuk, megfőzzük. Az apró kockára vágott szalonnát kisütjük, megszórjuk a pirospaprikával és a leveshez öntjük.

004. Túrós leves

(Tvarohová polievka)

Hozzávalók: 20 dkg puha tehéntúró, 3 dkg hagyma, 4 dkg vaj, 6 dkg szikkadt fekete kenyér, 1,5 liter víz (tisztított burgonya vagy tészta főzőleve), köménymag, pirospaprika.

A túrót összedolgozzuk a reszelt hagymával, őrölt köménymaggal, paprikával és vajjal. Leöntjük a burgonya vagy tészta főzőlevével. Jól összekeverjük, a kockára vágott fekete kenyérrel tálaljuk.

005. Tejleves

(Hartovnica)

Hozzávalók: 1 l édes tej, 1 l víz, 4 dkg füstölt szalonna, só.

A sós vizet felforraljuk, és állandó keverés mellett beleszórjuk a lisztet. A lisztnek apró csomókba kell összeállnia. Ha megfőtt, hozzáadjuk az édes tejet és a kockára vágott, megpirított szalonnát.

006. Aludttejleves

(Polievka z kyslého mlieka)

Hozzávalók: 0,5 kg burgonya, 1 l aludttej, 1 babérlevél, 2 tojás, 3 dkg liszt, só, víz.

Sós vízben a babérlevéllel megfőzzük a megtisztított, kockára vágott burgonyát. Az aludttejet elkeverjük a liszttel, a leveshez öntjük és összeforraljuk. Végül hozzáöntjük az elhabart tojásokat és még egyszer felforraljuk.

007. Hideg burgonyaleves aludttejjel és uborkával

(Studená zemiaková polievka s kyslým mliekom a uhorkami)

Hozzávalók: 60 dkg héjában főtt burgonya, 3 kisebb uborka, 1 l aludttej, 2 evőkanál olaj, kapor, só ízlés szerint.

Az aludttejbe beletesszük az olajat és az apróra vágott kaprot és jól összekeverjük. A főtt burgonyát és az uborkát megtisztítjuk, kockára vágjuk, megsózzuk, és az aludttejhez keverjük. Jól behűtve tálaljuk.

008. Hideg uborkaleves

(Studená uhorková polievka)

Hozzávalók: 0,5 l aludttej vagy tejföl, 1-2 dl tej, 1 salátauborka, 1 csomó zöldhagyma, kapor, só, ecet, mustár, cukor.

Az aludttejet simára keverjük a tejjel. Sóval, cukorral, mustárral és ízlés szerint egy kevés ecettel ízesítjük. Az uborkát meghámozzuk, hosszában négyfelé, majd szeletekre vágjuk, a zöldhagymát vékony karikára szeleteljük és belekeverjük az aludttejbe. Bőven meghintjük apróra vágott friss kaporral.

009. Savanyú burgonyaleves

(Zemiaková kyslá polievka)

Hozzávalók: 0,5 l aludttej, 1 l savó, 0,5 kg burgonya, 4 dkg liszt, 4 dkg füstölt szalonna, 1 babérlevél, só, kapor.

A megtisztított, kockára vágott burgonyát a babérlevéllel a savóban puhára főzzük. A lisztet elkeverjük az aludttejjel, a burgonyához öntjük, és összeforraljuk. Végül hozzáadjuk a kockára vágott, kisütött szalonnát és az apróra vágott kaprot.

010. Burgonyaleves szárított gombával és aszalt szilvával

(Zemiaková polievka s hubami a sušenými slivkami)

Hozzávalók: 60 dkg burgonya, 2 dkg szárított gomba, 6 dkg hagyma, 10 szem aszalt szilva, 1 evőkanál olaj, 2 dkg liszt, 5 dkg mazsola, só.

A gombát beáztatjuk, áztató levében megfőzzük, majd apróra vágjuk és visszatesszük a főzőlébe. Az apróra vágott hagymát az olajban megfonnyasztjuk, rászórjuk a lisztet, megkeverjük és felöntjük a gombalével. Felforraljuk, hozzáadjuk a karikára vágott burgonyát, a kimagozott aszalt szilvát, a mazsolát, ízlés szerint sózzuk és készre főzzük.

011. Burgonyaleves gombával

(Zemiaková polievka s hubami)

Hozzávalók: 70 dkg burgonya, 20 dkg friss gomba, 1 szál petrezselyemgyökér, 12 dkg hagyma, 2 evőkanál olaj, petrezselyem zöldje, kapor, só és bors ízlés szerint.

A megtisztított és apróra vágott gombát, petrezselyemgyökeret és hagymát az olajon megpirítjuk. Felengedjük annyi vízzel, amennyi levest akarunk (kb. 1,2 l). Felforraljuk, hozzáadjuk a kockára vágott burgonyát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és puhára főzzük. Tejföllel vagy búzadarával besűrítjük, s végül meghintjük az apróra vágott zöldpetrezselyemmel és kaporral.

012. Burgonyaleves árpagyönggyel (gerslivel)

(Zemiaková polievka s jačmeňovými krúpami)

Hozzávalók: 80 dkg burgonya, 2 szál sárgarépa, egy kis darab petrezselyemgyökér, 6 dkg hagyma, 5 dkg vaj, fél pohár árpagyöngy, 1 babérlevél, őrölt bors, kapor, petrezselyem zöldje, só ízlés szerint.

Forró zöldséglében (lehet leveskocka is) feltesszük főni a megtisztított és kockára vágott burgonyát, és csaknem puhára főzzük. Hozzáadjuk a külön megfőzött árpagyöngyöt, a vajban megpárolt sárgarépát, petrezselyemgyökeret és hagymát. Sóval, borssal és babérlevéllel ízesítjük és készre főzzük. Végül meghintjük az apróra vágott zöldpetrezselyemmel és kaporral.

013. Burgonyaleves babbal

(Zemiaková polievka s fazuľou)

Hozzávalók: 60 dkg burgonya, fél pohár fehér bab, 2 szál sárgarépa, egy kis darab petrezselyemgyökér, 12 dkg hagyma, 6 dkg olvasztott vaj, őrölt bors, 1 babérlevél, kapor, petrezselyem zöldje, só ízlés szerint.

A megtisztított és megmosott babot 5-6 órát áztatjuk, majd ugyanabban a vízben megfőzzük. A sárgarépát, a petrezselyemgyökeret és a hagymát hosszában kettévágjuk, megsütjük és a levesbe tesszük. Hozzáadjuk a karikára vágott burgonyát, a babérlevelet, sózzuk, borsozzuk és készre főzzük. 5 dkg metélttésztát vagy apróra tördelt spagettit is főzhetünk bele. Végül meghintjük az apróra vágott zöldpetrezselyemmel és kaporral.

014. Árvai káposztaleves

(Kapustová polievka z Oravy)

Hozzávalók: l húsleves (lehet kocka is), 6 dkg burgonya, 1 babérlevél, néhány szem fekete bors, 1 gerezd fokhagyma, 5 dkg hagyma, 3 dkg szárított (vagy 15 dkg friss) gomba, 15 szem aszalt szilva, 1 l savanyú káposztalé, tejföl ízlés szerint.

A húslevesben megfőzzük a hozzávalókat a burgonya kivételével. A burgonyából külön pürét készítünk. A tányér egyik sarkába teszünk néhány kanál burgonyapürét, arra merjük a levest, és 1-2 kanál tejföllel tálaljuk. Ha nem böjtben készül, karikára vágott kolbászt is főzhetünk bele.

015. Burgonyás káposztaleves

(Kapustová polievka so zemiakmi)

Hozzávalók: 0,5 kg savanyú káposzta, 0,5 kg burgonya, 0,5 l aludttej, 3 dkg liszt, 5 dkg füstölt szalonna, víz, só.

A káposztát vízben feltesszük főni. Amikor majdnem puha, hozzáadjuk a karikára vágott burgonyát és készre főzzük. Az aludttejet simára keverjük a liszttel, a leveshez öntjük és összeforraljuk. Végül beletesszük a kockára vágott, kisütött szalonnát.

016. Tejfölös káposztaleves

(Kapustnica so smotanou)

Hozzávalók: 25 dkg savanyú káposzta a levével együtt, 4 dkg liszt, 2 dl tejföl, 3 dkg hagyma, 2 dkg cukor, pirospaprika, 1 evőkanál olaj, köménymag, só.

A káposztát felaprítjuk, egy késhegynyi köménymaggal és szükség szerint sóval feltesszük főni. Az apróra vágott hagymát az olajon megfonnyasztjuk, megszórjuk bőven pirospaprikával és a leveshez öntjük. A tejfölt simára keverjük a liszttel, a levesbe öntjük és összeforraljuk. Liszt helyett sűríthetjük a levest egy nagyobb reszelt nyers burgonyával is.

017. Szakolcai káposztaleves

(Skalická kapustnica)

Hozzávalók: 30 dkg savanyú káposzta a leve nélkül, 1 nyers sertéscsülök, 10 dkg nyers füstölt tarja, 10 dkg marha leveshús, 5 dkg parasztkolbász, 2 dkg szárított gomba, 10 db aszalt szilva, 4 dkg hagyma, 2 evőkanál olaj, szemes fekete bors, szegfűbors, babérlevél, pirospaprika, víz, só, 1 dl vörös bor.

Az olajon megfonnyasztjuk az apróra vágott hagymát, rátesszük a kisebb szálakra vágott savanyú káposztát, a megmosott húsféléket, a kolbászt, a gombát, az aszalt szilvát és a fűszereket, vízzel felöntjük és lassú tűzön főzzük, amíg a húsfélék meg nem puhulnak. A húsokat kivesszük, kockára vágjuk és visszatesszük a levesbe. Beleöntjük a vörösbort és összeforraljuk. A kész levest szükség szerint utánasózzuk.

018. Lencseleves savanyú káposztával

(Šošovicová polievka s kyslou kapustou)

Hozzávalók: 20 dkg lencse, 6 dkg hagyma, 25 dkg savanyú káposzta, 3 dkg disznózsír, 2 dkg liszt, egy kiskanál ecet, 2 dl tejföl, 1 tojássárgája.

A megmosott lencsét félpuhára főzzük. Hozzáadjuk a savanyú káposztát és az egészben hagyott hagymát. A zsírból és a lisztből rántást készítünk, felengedjük az ecettel savanyított vízzel, a leveshez öntjük, megsózzuk és összeforraljuk. A tojássárgájával elkevert tejfölt a kész leveshez öntjük.

019. Savanyú lencseleves

(Kyslá šošovicová polievka)

Hozzávalók: 20 dkg lencse, 30 dkg burgonya, 2 dl tejföl, 4 dkg liszt, 3 dkg füstölt szalonna, 1 babérlevél, víz, só.

A beáztatott lencsét feltesszük főni. Mielőtt teljesen megpuhulna, hozzátesszük a kockára vágott burgonyát és a babérlevelet. Megsózzuk és puhára főzzük. A tejfölt összekeverjük a liszttel, a leveshez öntjük és összeforraljuk. Végül a leveshez adjuk a kockára vágott, kisütött szalonnát.

020. Tanyasi leves

(Kopaničiarská polievka)

Hozzávalók: 25 dkg szárazbab, 20 dkg savanyú káposzta, 20 dkg burgonya, 4 dkg zsír, 4 dkg liszt, pirospaprika, só.

Az átválogatott, megmosott babot éjszakára beáztatjuk. Másnap az áztatóvízben feltesszük főni. Külön megfőzzük a savanyú káposztát. Amikor a bab már majdnem puha, hozzáadjuk a kockára vágott burgonyát és együtt főzzük tovább a zsírból, lisztből és pirospaprikából rántást készítünk, vízzel felöntjük, a leveshez adjuk és összeforraljuk. Végül a kész leveshez keverjük a megfőtt savanyú káposztát is.

021. Szlovák bableves

(Slovenská fazuľová polievka)

Hozzávalók: 25 dkg fehérbab, 4 dkg zsír, 4 dkg liszt, 1 hagyma, pirospaprika, őrölt feketebors, 0,5 dl tejföl, 2 gerezd fokhagyma, ecet, cukor, só, kapor.

A babot átválogatjuk, megmossuk és éjszakára beáztatjuk, majd másnap áztatólevében puhára főzzük. A megreszelt hagymából, zsírból és lisztből világos rántást készítünk, beleszórjuk az őrölt borsot és a pirospaprikát, gyorsan elkeverjük, vízzel felöntjük, és jól összeforraljuk, majd a levesbe öntjük. Végül a leveshez adjuk a kevés liszttel simára kevert tejfölt, a zúzott fokhagymát, és állandóan kevergetve még egyszer összeforraljuk. A kész levest ecettel, sóval, cukorral ízesítjük és meghintjük az apróra vágott kaporral.

022. Bableves árpagyönggyel

(Fazuľová polievka s krúpami)

Hozzávalók: 15 dkg szárazbab, 10 dkg leveszöldség, 8 dkg árpagyöngy, 6 dkg füstölt szalonna, víz, só.

A beáztatott babot feltesszük főni. Amikor félig puha, hozzáadjuk a felaprított leveszöldséget, megsózzuk és tovább főzzük. Amikor a zöldség is majdnem megpuhult, beleszórjuk az átválogatott és megmosott árpagyöngyöt, és együtt készre főzzük. A kész levesbe beleöntjük a kockára vágott, kisütött füstölt szalonnát.

023. Pilisi sárgaborsó leves

(Pilíšská hrachová polievka)

Hozzávalók: 15 dkg sárgaborsó, 2 dkg zsír, 2 dkg liszt, 4 dkg zeller, 4 dkg sárgarépa, 2 dkg petrezselyemgyökér, 2 dkg hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, néhány szem fekete bors, késhegynyi majoránna, víz vagy füstölt hús főzőleve, só.

A megtisztított borsót néhány órára beáztatjuk, majd áztatólevével együtt vízben vagy a füstölt lében feltesszük főni. Hozzáadjuk az egészben hagyott hagymát, a fokhagymát és a fűszereket. Ha megpuhult, világos rántással berántjuk. Főzhetünk bele karikára vágott füstölt kolbászt, tálalhatjuk kockára vágott főtt füstölt hússal vagy pirított zsemlekockával is.

024. Sárgaborsó leves árpagyönggyel

(Hrachová polievka s krúpami)

Hozzávalók: 10 dkg sárgaborsó, 5 dkg árpagyöngy, 5 dkg vaj, 5 dkg liszt, 2 dkg hagyma, 1 l csontlé, 1 dl tejszín, 2 tojássárgája, só, fekete bors.

A borsót puhára főzzük és szitán áttörjük. A vajon megfonnyasztjuk a hagymát, megszórjuk a liszttel és a csontlével felengedjük. Az árpagyöngyöt külön megfőzzük és leszűrjük. A borsót és az árpagyöngyöt a levesbe keverjük. A levesestálba tesszük a tojássárgákat és a tejszínt, rámerjük a levest és jól összekeverjük.

025. Gombaleves reszelt tésztával

(Hubová polievka so strúhaným cestom)

Hozzávalók: 10 dkg friss erdei gomba, 4 dkg zsír, 3 dkg liszt, 4 dkg hagyma, pirospaprika, köménymag, őrölt feketebors, petrezselyemzöld, só.

A reszelt tésztához: 1 tojás, 10 dkg rétesliszt, só.

A megtisztított, felszeletelt gombát sós vízben megfőzzük. Az apróra vágott hagymával a zsírból és lisztből rántást készítünk, meghintjük a pirospaprikával és köménymaggal, langyos vízzel felengedjük és felforraljuk. Beleöntjük a levesbe és jól összeforraljuk. A tojásból és a réteslisztből kevés sóval keményebb tésztát gyúrunk, nagylukú reszelőn lereszeljük és a levesbe főzzük. Végül a kész levest meghintjük az apróra vágott petrezselyemzölddel.

026. Téli gombaleves

(Zimová hubová polievka)

Hozzávalók: 3-4 dkg szárított gomba, 20 dkg burgonya, 3 dkg zsír, 3 dkg hagyma, 3 dkg liszt, pirospaprika, őrölt köménymag, só.

A szárított gombát beáztatjuk, majd az áztató vízben megfőzzük. A zsíron megfuttatjuk az apóra vágott hagymát, meghintjük a liszttel, kissé megpirítjuk, megszórjuk pirospaprikával és felöntjük a gombával. Beletesszük a kockára vágott burgonyát, a köménymagot, megsózzuk és készre főzzük.

027. Miavai zöldségleves

(Myjavská zeleninová polievka)

Hozzávalók: 12 dkg hagyma, 2 evőkanál olaj, 25 dkg leveszöldség (sárgarépa és petrezselyem gyökér), 5 dkg karfiol, 20 dkg burgonya, só, ételízesítő, 1 tojás, 6 dkg búzadara, só, petrezselyemzöld.

A hagymát apróra vágjuk és az olajon mérsékelten megpirítjuk. Rádobjuk a vékony csíkokra vágott leveszöldséget és a rózsáira bontott karfiolt, és együtt pároljuk tovább. Külön sós vízben megfőzzük a kockára vágott burgonyát, hozzáöntjük a megpárolt zöldséget és ételízesítővel megízesítjük. A tojásfehérjét habbá verjük, hozzákeverjük a sárgáját, a búzadarát, megsózzuk, és apró galuskákat szaggatunk a forrásban lévő levesbe. Amikor a galuska megfőtt, a levesbe szórjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet is.

028. Zöldségleves sajttal

(Zeleninová polievka so syrom)

Hozzávalók: 4-4 dkg sárgarépa, petrezselyemgyökér és zeller, egy kis darab póréhagyma, 4 dkg zsír, 2 dkg liszt, 1 l víz, 1 húsleveskocka, 10 dkg burgonya, őrölt szerecsendió, só, 2 dl tej, 4 dkg reszelt sajt.

A megtisztított zöldséget apró kockára vágjuk, meghintjük a liszttel és a zsíron megpirítjuk. Felöntjük forró vízzel, amelyben feloldottuk a húsleves-kockát. Ha felforrt, beledobjuk a kockára vágott burgonyát és együtt puhára főzzük. A kész levest sóval és reszelt szerecsendióval megízesítjük, és beleöntjük a forró tejet. A tányérban a forró levest megszórjuk reszelt sajttal.

029. Zsarnócai tökleves

(Žarnovická tekvicová polievka)

Hozzávalók: 25 dkg gyalult tök, 4 dkg vaj, 3 dkg liszt, 2,5 dl tejföl, ecet, kapor, só.

A tököt sós vízben puhára főzzük. A vajból és lisztből világos rántást készítünk, kevés vízzel felöntjük, majd összekeverjük a tejföllel, a tökhöz öntjük, és jól összeforraljuk. A kész levest ízlés szerint utánasózzuk, ecettel savanyítjuk és bőven meghintjük apróra vágott kaporral.

030. Póréhagyma leves

(Pórová polievka)

Hozzávalók: 25 dkg póréhagyma, 1 evőkanál olaj, 2 húsleveskocka. A galuskához: 15 dkg csirkemáj, 1 zsemle, 1 evőkanál zsemlemorzsa, 1 tojás, só, őrölt bors, majoránna, petrezselyemzöld.

A póréhagymát vékony karikára vágjuk, az olajon megpároljuk, felöntjük 1,5 l vízzel és beledobjuk a két húsleveskockát. Az elkapart csirkemájat összekeverjük a tejben megáztatott, kinyomott zsemlével, a tojással, borssal, majoránnával, a finomra vágott petrezselyemzölddel és só helyett egy kis ételízesítővel ízesítjük. Ha túl lágy, egy kevés zsemlemorzsát keverünk hozzá. Összedolgozzuk és kb. 20 percig állni hagyjuk. A forrásban lévő levesbe szaggatjuk és készre főzzük.

031. Kaporleves

(Kôprová polievka)

Hozzávalók: 3 dkg vaj, 4 dkg liszt, víz, 3 dl tejföl, só, ecet, kapor, 1 zsemle.

A vajból és lisztből világos rántást készítünk. Felöntjük a vízzel elkevert tejföllel és összefőzzük. Végül ízlés szerint ecettel savanyítjuk és beleszórjuk az apróra vágott kaprot. A zsemlét csíkokra vágjuk, szárazon megpirítjuk és tálalás előtt a levesbe tesszük.

032. Kenyérleves

(Chlebová polievka)

Hozzávalók: 10 dkg szikkadt fekete kenyér, 4 dkg zsír, 3 dkg hagyma, 2 gerezd fokhagyma, bors, csontlé (víz), pirospaprika, só.

A lereszelt hagymát és fokhagymát megfonnyasztjuk a zsíron. Hozzátesszük a kockára vágott kenyeret, megpirítjuk, megszórjuk pirospaprikával és felöntjük a csontlével. Ízlés szerint sózzuk és borsozzuk.

033. Kubini birkaleves

(Kubínska barania polievka)

Hozzávalók: 40 birkahús, 1 kg marhacsont, 10 szem szegfűbors, 10 szem fekete bors, só, 30 dkg leveszöldség, 5 dkg hagyma, 20 dkg kelkáposzta, 50 dkg burgonya, 2 dkg árpagyöngy.

A megmosott húst és csontot felöntjük vízzel, sóval, szegfűborssal és fekete borssal fűszerezzük és lassú tűzön főzzük. Amikor a hús már félpuha, hozzáadjuk a hagymát és a leveszöldséget. A csíkokra vágott kelkáposztát és a kockára vágott burgonyát a húslé felében puhára főzzük. Ha a hús megpuhult, kivesszük a levesből és a húslét átszűrjük. Sós vízben külön megfőzzük az árpagyöngyöt, leöblítjük és a puhára főtt kelkáposztával és burgonyával együtt az átszűrt leveshez adjuk. A húst kicsontozzuk, kockára vágjuk, a tányérokba osztjuk és rámerjük a forró levest.

034. Zöldséges birkaleves

(Barania polievka so zeleninou)

Hozzávalók: 50 dkg kicsontozott birkacomb, 30 dkg birkacsont, 15-15 dkg sárgarépa, petrezselyemgyökér és zeller, 5 dkg póréhagyma, 6 dkg vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 5 dkg liszt, 2 dkg zsír, 1 paradicsom, őrölt bors, pirospaprika, petrezselyemzöld, só.

A megmosott, kicsontozott húst és a csontot hideg vízben feltesszük főni. Lassú tűzön puhára főzzük és a levét leszűrjük. A zsírból és a lisztből világos rántást készítünk, rádobjuk a finomra vágott hagymát, megfonnyasztjuk, meghintjük a pirospaprikával és felöntjük a leszűrt levessel. Amikor felforr, beletesszük a csíkokra vágott zöldséget, sóval és a fűszerekkel ízesítjük. A főtt húst kockára vágjuk és visszatesszük a levesbe.

035. Pacalleves I.

(Držková polievka I.)

Hozzávalók: 30 dkg pacal, 2 dkg zsír, 2 dkg füstölt szalonna, 2 dkg liszt, 2 dkg hagyma, 2 dkg búzadara, víz, só, petrezselyemzöld.

A megtisztított pacalt hideg vízben feltesszük főni, és a vizet főzés közben kétszer-háromszor cseréljük. Az apró kockára vágott szalonnát a zsírban megsütjük, hozzáadjuk a lisztet és az apróra vágott hagymát és együtt pirítjuk tovább. Leöntjük a pacal főzőlevével, megsózzuk és összeforraljuk. Végül belefőzzük a búzadarát. A pacalt csíkokra vágjuk, visszatesszük a levesbe. A kész levest meghintjük apróra vágott petrezselyemzölddel.

Booking.com

Ingyenes honlapkészítő

Ez a weboldal a www.oldalunk.hu honlapkészítővel készült.